A szőlőtermesztés felvirágoztatása a szépnagypapához köthető, aki a XIX. század közepén vette meg a jelenlegi arborétumot is magába foglaló birtokot a rajta álló épülettel és pincével együtt. A Folly család 1878-tól szinte folyamatosan készített és értékesített folyó bort, az új időszámítás akkor kezdődött, amikor 2010-ben a jelenlegi tulajdonos, Réka megörökölte a birtokot.
Abban az időben a család egykori pincéjét használtuk a borászati munkákhoz. Négy hektáron gazdálkodtunk, és mintegy 6-7 ezer palack bort forgalmaztunk évente. Jellemzően fahordós tételek kerültek ki a pincészettől, szinte elenyésző volt a reduktív borok száma.
2020-ban adtuk át a modern pincét is magába foglaló új borászati épületünket a kert észak-nyugati csücskében. Újabb szőlőterületeket vásároltunk, és újratelepítésbe kezdtünk: az elmúlt 6-7 év szinte teljes egészében erről szólt. Az új ültetvények nagy része azóta termőre fordult, jelenleg 12 hektárról szüretelünk. Borászatunkban ma már a reduktív borokra fókuszálunk. Évente 60-65 ezer palack bort állítunk elő.
2025-ben 120 éves az Arborétum. Ennek apropójából két borunkat is jubileumi borként hozzuk forgalomba: az egyik a Budai zöld - az egész országban összesen hét hektár van belőle, ebből egy hektár a miénk. Szerethető, jóivású bort ad. A másik a Cédrus cuvée, amely klasszikus badacsonyi fajták, az olaszrizling és a szürkebarát házasításából született és a kert 1960 évektől meghatározó növény nemzetségéről kapta a nevét. Készülünk még egy újdonsággal is, tavaly sikerült először kései szüretben rajnai rizlinget szednünk, amiből figyelemreméltó édes bor született. A májusi Rajnai rizling vertikális kóstolón és a szentivánéji borvacsorán már mutatunk belőle tartálymintát, a palackok pedig várhatóan 2025 decemberében kerülnek a polcokra.
A kerek évfordulóhoz, annak megünnepléséhez idei tavaszi borverseny díjaink is hozzájárulnak:
- A Veszprém Vármegyei Borok Versenyén a 23-as Rajnai rizling és Boróka vörös borunk arany, míg Boróka fehér borunk ezüst minősítést szerzett.
- A Vinagorán a Cédrus 2023 és a Boróka rozé 2024 ezüst érmet nyert.
- A Grand Prix Vinex nemzetközi borversenyen Csehországban a 23-as Olaszrizling grand arany érmet, a 23-as Boróka vörös és Rajnai rizling arany érmet szerzett, míg a 24-es Boróka fehér ezüst érmet nyert.
- A 44. Országos Borversenyen 3 tételünk is aranyérmet nyert: Rajnai rizling 2023, Boróka fehér 2024, Budai zöld 2024. A Cédrus 2023 a megmérettetésről ezüst érmet hozott haza.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |