Étterem

A badacsonyörsi Folly Arborétum étterme évente kétszer megújuló étlappal, szezonális, helyi alapanyagokból készült friss fogásokkal, finom házi szörpökkel, kávékülönlegességekkel, süteményekkel és az elmaradhatatlan Folly borokkal várja kedves vendégeit az év minden napján. 44 férőhelyes éttermünkhöz két panorámás terasz is tartozik: az egyik a részben fedett 24 fős „Nyugati terasz” és a másik 12 fős „Déli terasz”. Tavasztól késő őszig a kertben egy 240 fő befogadására alkalmas árnyékolt, kültéri teraszon grill pulttal várjuk vendégeinket. Sok család, baráti társaság érkezik hozzánk, ezért asztalaink 6-8 fősek, melyek igény szerint további asztalokkal bővíthetők. A legkisebbekre gondolva a terasz mellett közvetlenül egy kis játszósarkot alakítottunk ki homokozóval.

Az étterem a Folly Arborétum területén található, külön nem látogatható, ezért arborétumi belépőjegy váltására van szükség akkor is, ha Ön az étteremben szeretne ebédelni vagy vacsorázni. Javasoljuk az éves törzskártya megvásárlását, amivel egy méltányos összegért egész évben bármikor látogathatják arborétumunkat. Igy korlátlanul vehetik igénybe éttermi szolgáltatásainkat is, sőt a törzskártya egyéb kedvezményekre is feljogosítja vendégeinket. 

Legyen az egy családi ünnepi 4 fogásos ebéd vagy egy hétköznapi vacsora esetleg egy jóhangulatú baráti teázás, barátnős sütizés, a Folly étterme minden nap szeretettel várja vendégeit.

 


A'la carte ajánlatunk

Kattintson és válogasson kedvére szezonális étlapunkról

Előételként az enyhén füstölt szójababsajtkrémet ajánljuk, amihez határozottan jól áll a fűszerkertünkben szedett kakukkfű. A hozzá kínált karfiolt mi magunk, házilag savanyítjuk, és a kertből szedett babérlevéllel ízesítjük. Boraink közül szerintünk a 24-es Boróka Fehér illik hozzá a legjobban. Az idei nyár levese a marha gulyásleves, az örök klasszikus, amit hagyományosan készítünk el – úgy, ahogy nagyanyáink elénk rakták a vasárnapi asztalon. 23-as Olaszrizlingünket ajánljuk hozzá. 

Főételeink között a kedvencünk a Brassói sertésszűz parázsburgonyával körítve. Egy régi klasszikus újragondolva. Kertünkben szedett majorannával ízesítjük és egy nélkülözhetetlen összetevőt sem hagytunk ki belőle, mégis más, mint ami a „Brassóiról” elsőként eszünkbe jut. 23-as Cédrus borunk kiváló kísérője lesz.

Aki húsmentesen szeretne jól lakni, annak jószívvel ajánljuk az olaszos ízvilágú, pikáns paradicsomos csicseriborsót, vaslapon sült, finoman fűszerezett illatos laskagombával. Fogyasszunk mellé 24-es Budai zöldet. 

Desszertként mi a megújult Arborétum tortájára szavazunk: mogyorós piskótavarázs borzselével és rozmaringos tejcsokoládékrémmel. Egyedülálló ízbomba az ebéd vagy a vacsora végén, amihez a 22-es Boróka Vörös tételünket ajánljuk.

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az étlapunkon feltüntetett árakon felül a végszámla 12 százalékos szervízdíjat is tartalmaz.

 


  Különleges ajánlataink:
Séf ajánlata: Vajhalfilé, spenótos rizottó (L)   7 950 Ft
Heti ajánlat (hétfőtől péntekig) Pulled pork szendvics, tzatziki, lilahagymasaláta (L, G)   3 950 Ft
 
  Folly Grill
Minden nap a grillteraszon 18:00 órától a készlet erejéig. / Every day from 6 pm. while stocks last.
  • Black Angus burger, coleslaw saláta, lilahagyma chutney, csónak burgonya I Black Angus burger, coleslaw salad, red onion chutney, potato wedges  7.900 Ft
  • Csirkesteak coleslaw saláta, csónak burgonya, lilahagyma chutney I Chicken steak, coleslaw salad, red onion chutney, potato wedges 6.900 Ft
  • Grill Camambert, coleslaw saláta, lilahagyma chutney, csónak burgonya I Grilled camembert, coleslaw salad, red onion chutney, potato wedges 5.900 Ft
 Áraink forintban értendők és az ÁFA-t tartalmazzák. Allergén információkkal kapcsolatban kérdezze munkatársunkat. A feltüntetett árakon felül a számla 12 % szervízdíjat tartalmaz. / Our prices are in Hungarian Forints and include VAT. For allergen information please ask our staff. In addition to our prices we charge extra 12% for service.
 
► Vásároljon elővételben Happy Hours / Grill & Chill vacsorajegyet 8000 Ft-ért webshopunkban ITT!
Az esti vacsorautalvány teljes értékében lefogyasztható éttermünkben, és egyben arborétumi belépésre is jogosít. Beváltható hétköznap és hétvégén is, kizárólag záróra előtt 2 órával. Bizonyos napokon ettől eltérő beválthatóság lehetséges, amelyről előzetesen tájékoztatást adunk. Aki ezt megelőzően szeretne érkezni, annak a kert látogatása csak belépőváltás ellenében lehetséges. Konyhánk a kert zárása előtt egy és negyedórával veszi fel az utolsó rendelést. Engedje el magát, pihenjen meg nálunk és kóstolja végig új étlapunk izgalmas fogásait.
 

Nyitvatartás

Éttermünk az arborétum nyitvatartási idejében tart nyitva. Az arborétum nyitvatartási idejéről kérjük ITT tájékozódjon
 
Éttermünk vendégeit kávéval, különböző kóstolókkal és süteményekkel várjuk minden nap 10:00 órától.
Konyhánk 11:30 órától veszi fel az első melegétel rendelést, majd az arborétum zárása előtt egy és negyedórával veszi fel az utolsó rendelést.
 
Vendéglátásunk különböző helyszíneiről ITT olvashat.
Ha kérdése merül fel, klikkeljen ide: https://www.folly.hu/gyakran-ismetelt-kerdesek-300, vagy írjon nekünk: info@folly.hu .

 


Asztalfoglalás

Asztalfoglalás max. 2 óra időtartamra lehetséges. Az előzetesen lefoglalt asztalt a foglalás időpontját követő 10 percig tartjuk vendégeink számára. Az asztalfoglaláshoz szükséges adatok: név, telefonszám, vendégek száma, érkezés dátuma, időpontja. 

  • E-mailen: Érkezés előtt min. 1 nappal e-mail-en is fogadjuk asztalfoglalását az asztalfoglalas(kukac)folly.hu e-mail címen.
  • Telefonon: Kérjük, hívja központi telefonszámunkat és válassza a Vendéglátás menüpontot: +36-70-333-2569 / 1-es gomb. Ha a kollégánk e-mailes megerősítést kér, akkor az asztalfoglalas(kukac)folly.hu e-mail címen szíveskedjenek azt megtenni. A telefonszám minden nap nyitvatartási időben hívható.
  • 20 fő feletti asztalfoglalás esetén csoportos ajánlataink és csoportos feltételeink érvényesek. Kérje árajánlatunkat az info(kukac)folly.hu  e-mail címen.
Figyelem!
Március 1. - június 15. ill. szeptember 1. -  október 31. között hétvégén és ünnepnapokon: legkésőbb 12:00-ra, majd leghamarabb 16:00-tól van lehetőség asztalfogalásra.
Június 16 - augusztus 31. között minden nap:   legkésőbb 12:00-ra, majd leghamarabb 16:00-tól van lehetőség asztalfoglalásra.
 

Rendelés elvitelre

Ételeinket elvitelre is kérhetik vendégeink. Amennyiben az arborétum látogatója, kérjük egyeztessen az étteremben. Ha arborétumlátogatás nélkül szeretne ételt elvinni, akkor központi telefonszámunkon tud kollégáinkkal egyeztetni. Ebben az esetben az elvitelre kért ételeket a bejáratnál adjuk át.


 

 

 

Az oldalon alkoholtartalmú termékek találhatók. Kizárólag 18 éven felülieknek!