Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom

Büszkeségeink

Juniperus Drupacea, Szilvagyümölcsű boróka

 

Az arborétum egyik legidősebb büszkesége a szilvagyümölcsű boróka, amelyet 1910-ben ültetett el a kert alapítója, dr. Folly Gyula. A 110 éves ikonikus növény szinte egyidős az arborétummal, hatalmas méreteivel és életkorával tökéletes kiegészítője a kert százéves cédrusainak. Az elmúlt évtizedekben már több százezer látogató állt meg mellette, és lelte meg a nyugalmat különleges, magasra nyúló lombkoronája alatt. Egy 1961-es feljegyzésből tudjuk, hogy a boróka 25 cm-es csemeteként került az arborétumba H. Hesse, Weaner németországi kertészetéből, most pedig már 20 méter magas. 2 év alatt beérő gyümölcséből eredeti termőhelyén (Görögország és Kis-Ázsia) állítólag lekvárt készítenek, de a borókabogyókból égetett szeszt, genevert is előállítanak. Arról, hogy ezeknek milyen az íze, az alapító fia így vélekedett az említett feljegyzésben:

„Itt a lekvárnál álljunk meg egy szóra. Már igen sokféle olyan gyümölcsöt ettem, amiről a dendrológiai és botanikai könyvek azt állítják, hogy ehető. Így megkóstoltam a kaktuszon termő indiai fügét, az ehető cirbolyafenyő magját, meg több egyebet, de mindenkinek azt ajánlhatom, maradjanak csak az őszibarack, Jonathán-alma, dió és mogyoró mellett, mert ezek a különböző „…” termések legalábbis gyantaízűek. A borókabogyókból égetett szeszt, genevert is szívesen átengedem másoknak: a kecskeméti fütyülős barackpálinka többet ér, de még a kisüsti törköly is.”

 

 

Habár az 1961-es bejegyzés alapján nem a szilvagyümölcsű borókát javasolnánk első körben lekvár befőzésre, nagyon büszkék vagyunk erre a csodás növényre! 110 éves gyökereivel, magasra nyúló ágaival és különleges leveleivel az arborétum egyik ékessége, páratlan méreteivel, színeivel ámulatba ejti a látogatókat, képes arra, hogy lelassítsa az időt, kikapcsolja zaklatott lelkünket a mindennapokból. Számunkra ez az évszázad fája! 

 

 
 

Keresés